M.I.T. Projekt – Munkaerőpiaci Integráció Támogatása a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft-nél
Az EFOP 1.1.6-17 „Megváltozott munkaképességű személyek csoportos és egyéni foglalkoztatásának elősegítése” című konstrukció keretében a kormányzat célja olyan programok indítása volt, melyek a megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő személyek integrációját segítik elő.
Magyarország Kormánya az Európai Bizottsággal létrejött Partnerségi Megállapodás keretében vállalta a megváltozott munkaképességűek és a fogyatékossággal élő személyek integrációjának elősegítését.
A 140 millió forintos forrásból (100%-os támogatással) megvalósuló EFOP-1.1.6-17-2017-00001 kódszámú, „M.I.T. Projekt – Munkaerőpiaci Integráció Támogatása a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft-nél” című projekt keretében egyéni kompetencia felmérés alapján készülő képzési- és fejlesztési terv mentén megvalósuló képzések, tréningek és foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások révén kaphattak segítséget a célcsoportba tartozó személyek annak érdekében, hogy elősegítsük a nyílt munkaerőpiaci elhelyezkedésüket, illetve meglévő munkaerőpiaci pozícióik megerősítését, valamint reintegrációs folyamatukat.
A programot a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. valósította meg 2018. március 1. és 2020. február 29. között. A projektbe várhatóan 400 fő bevonására kerül sor a projektidőszak alatt.
A projekt célcsoportjába lakóhelytől függetlenül azok a megváltozott munkaképességű személyek tartoztak, akik a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft-nél munkaviszonyban álltak, érvényes komplex minősítéssel rendelkeztek, és az Mmtv. alapján:
- B1, C1 minősítési kategóriába tartoztak (tranzit foglalkoztatottak),
- B2, C2 minősítési kategóriába tartoztak (tartós foglalkoztatottak).
Továbbá részt vehettek a projektben azok az inaktív megváltozott munkaképességű személyek, akik legalább 6 hónapja nem álltak munkaviszonyban, lakóhelyük/tartózkodási helyük a konvergencia régióban volt, és érvényes komplex minősítéssel rendelkeztek, mely alapján a B1, B2, C1, C2 minősítési kategóriák valamelyikébe tartoztak.
A projektgazda a projektet minden telephelyén elérhetővé tette a dolgozói számára. A M.I.T. Projekt kiemelt megvalósítási helyszínei a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. esetében a következők voltak:
- Pásztó, Hajdúnánás, Szentlőrinc
A projektbe történő belépést egy interjú előzte meg, melynek során az objektív részvételi feltételek mellett feltérképezésre került az egyén meglévő végzettsége, motivációja, együttműködési készsége, tanulási képessége. A felmérés megalapozta a bevonási javaslatot.
A program forrását az Európai Szociális Alap (ESZA) és Magyarország költségvetése biztosította. Az ESZA forrásból finanszírozott projektek esetében minden bevonásra került résztvevőről nyilvántartás vezetése és adatszolgáltatás szükséges. Az adatgyűjtés az ESZA kérdőív felvételével valósult meg. A válaszok személyes és különleges adatokat is érintenek, ezért a kérdőívek kezelése fokozott figyelemmel és titoktartással történt.
A projektbe történő belépést követően minden résztvevő esetében egyéni kompetencia felmérés készült, mely alapján megtörtént a fejlesztendő területek meghatározása, a pálya- és karrierkép kialakítása. Szükség esetén kiegészítő szolgáltatásként foglalkozási rehabilitációs célú pályatanácsadás is igénybe lehetett venni a pontosabb képzési irányok meghatározása érdekében.
A bevonási folyamat végén készült el a tapasztalatokat összegző Egyéni képzési- és fejlesztési terv, mely tartalmazza az egyén sikeres munkaerőpiaci integrációját elősegítő képzéseket és szolgáltatásokat, melyek igénybevételére a projektben lehetősége nyílt a programrésztvevőnek. Mindezek alapján a személyre szóló rehabilitációs tervek is aktualizálásra kerültek.
A projekt keretében igénybe vehető képzéseket három nagy csoportba sorolhatjuk:
- digitális kompetenciákat fejlesztő képzések,
- hiányszakma elsajátítására irányuló szakmai képzések,
- a munkaerőpiaci integrációt elősegítő, készség- és képességfejlesztő tréningek.
A projektben a programrésztvevők számára biztosítottuk a mentori szolgáltatás folyamatos hozzáférhetőségét külső és belső szolgáltatási kapacitás révén.
Mindemellett a programrésztvevők számára elérhetők voltak különböző foglalkozási rehabilitációs, illetve munkaerőpiaci szolgáltatások is, így pl.:
- foglalkozási rehabilitációs információ nyújtása,
- foglalkozási rehabilitációs munkatanácsadás,
- foglalkozási rehabilitációs álláskeresési tanácsadás,
- foglalkozási rehabilitációs célú pszichológiai tanácsadás,
- foglalkozási rehabilitációs célú mentori szolgáltatás;
- képzésre történő fejlesztő felkészítés,
- motivációs csoportos foglalkozás,
- szociális információ nyújtás,
- munkaerőpiaci visszalépést és beilleszkedést segítő reintegráló csoportos foglalkozás,
- foglalkozási rehabilitációs célú munkaközvetítés,
- munkahelyi környezetbe történő beilleszkedés segítése.
A projekt elsődleges célja a nyílt munkaerőpiaci integráció elősegítése, melyet a fejlesztések révén, és speciális szolgáltatások biztosításával segítettünk elő, széles körű nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatói bázist kialakítva a projekttel együttműködő akkreditált szolgáltató – a Munkaerőpiacon Maradás Egyesület – közreműködésével.
A PROJEKT BESZÁMOLÓJA ELÉRHETŐ AZ ALÁBBI LINKEN.
A PROJEKT TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉSE ELÉRHETŐ AZ ALÁBBI LINKEN.