KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft.

A Magyar Rendészeti Sportszövetséggel együttműködve több mint félezer kollégánk vett részt az Esztergomban rendezett egészségmegőrzést célzó sportnapon.  Kollégáink megismerkedhettek különböző helyi csapatsportokkal, küzdősportokkal és egyéni mozgásformákkal. A KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE focicsapata pedig többek között a helyi rendvédelmi szervek válogatottjával mérkőzött meg. A díjátadón részt vett Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője, Hatala József …

Fülöp Attila szociális ügykért felelős államtitkár ösztönözte a találkozót Ruprecht Lászlóval, a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) elnökével, mivel azt gondolta – úgy tűnik, helyesen –, hogy több kapcsolódási pont is lehet társaságaink és a SVÉT között. 

Elég, ha az általunk gyártott papírszalvétára, háztartási törlőpapírokra vagy a formaruhákra gondolunk, de ennél sokkal perspektivikusabb távlatokat is felvázolt Csizi …

2020. októberében nyitott új kalocsai telephelyünk, amit hivatalosan – a koronavírus miatt – június 10-én adott át Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár, Font Sándor országgyűlési képviselő, Dr. Filvig Géza polgármester és Csizi Péter ügyvezető.

Az átadón Csizi Péter bejelentette, hogy a két eddigi üzemrész mellett hamarosan megkezdjük a harmadik átépítését is – ezzel …

Ma Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár és Csizi Péter ügyvezető megtekintették a MAGYAROCK merchandising termékek csomagolását a FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft. Füzér utcai telephelyén.

Cégcsoportunk legtöbb kollégája csomagolási / összeszerelési munkákkal foglalkozik. Mivel megrendeléseink többsége bérmunka jellegű, legtöbbször a szigorú titoktartási szerződések miatt nem mutathatjuk be sem a megbízót, sem a csomagolási termékeket.

Nagy örömünkre szolgál …

Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár, Hoppál Péter országgyűlési képviselő, Hermann-né Rattinger Mária Éva polgármester és Csizi Péter ügyvezető megnyitották a cégcsoport új, berkesdi telephelyét.

A csomagolással, összeszereléssel foglalkozó üzem létszáma az átadó napján 29 fő – az üzemvezető kivételével mindenki megváltozott munkaképességű munkavállaló –, amit fokozatosan mintegy 60 főre kívánunk bővíteni.

A telephely önkormányzati tulajdonban van …

Részt vettünk a Közbeszerzési Hatóság online konferenciáján

Ma zajlik a Közbeszerzési Hatóság online konferenciája, amelynek fókuszában a fenntartható közbeszerzések állnak.

Videós prezentációnkban köszöntötte a konferencia résztvevőit Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár, aki a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának társadalmi jelentőségéről beszélt.

Ezt követően Csizi Péter ügyvezető mutatta be cégcsoportunkat, valamint beszélt a Kbt. védett munkahelyeket érintő passzusairól, és hogy mindez mit …

Bata Jakab Zsófia a központi szabászatot tekinti meg

Bata-Jakab Zsófia egyeztetett Csizi Péter ügyvezetővel a két szervezet közötti lehetséges együttműködési pontokról, ezután a vezérigazgató kollégáival megtekintette a Csömöri úti laborunkat, központi bőr- és textilszabászatunkat, valamint mintavarrodánkat. Végül interjút adott a Körbetekintő belső újságunknak.

Az ügynökség 2018-ban jött létre; mik az eddigi legfontosabb eredményeik?

A Magyar Divat & Design Ügynökség megalakulása óta számos eredményt sikerként …

A mai napon Csizi Péter ügyvezető és Katona Miklós, a Módszertani Központ igazgatója számos, a fogyatékossággal élő fiatalok gyakorlati lehetőségeit erősítő megállapodást írtak alá.

Az Együttműködési Megállapodás célja, hogy a két intézmény:

erős és stabil hátteret biztosítson a különös személyes figyelmet igénylő fiatalok képzési lehetőségeineksegítse a fiatalok munkaerőpiacon történő elhelyezkedéséta mérések eredményeképpen, a kompetenciák megismerése után, munkatevékenységet …

Rostás János köszönése Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár és Csizi Péter ügyvezető által.

December közepén lépett be társaságaink 10 000. munkavállalója. Ez alkalomból köszöntötte őt Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár és Csizi Péter ügyvezető.

Rostás János 27 éves, látássérült, de nagyobb betűket tud olvasni a megmaradt 15%-os látásával, fehér bot nélkül közlekedik. Budapesten él barátnőjével, eredetileg ceglédi lakos.

A középiskola elvégzését követően több szakmát is tanult, pl. adatrögzítő és szőnyegszövő képesítése …

Mikuláscsomagok.

Akárcsak az előző években, az idén is segítünk a Mikulásnak: három telephelyünkön mikuláscsomagot állítanak össze dolgozóink.

Környezetvédelmi okokból 13 megrendelő partnerünk részére azonban most a cégcsoportunk gyártotta mintegy 16.400 papírtasakba csomagoljuk a részben laktózmentes édességek mellett saját termékeinket is: a kandalló zoknikat, a memória játékokat és a mikulás jegyzettömböket. Mindezt más szezonális csomagokkal együtt, összesen …

Kézmű logó.

Üdvözöljük a Magyarország legnagyobb megváltozott munkaképességüeket foglalkoztató vállalat csoportjába tartozó Közhasznú Nonprofit Kft. megújult weboldalán minden kedves látogatónkat!